A legjobb választás
Ha az órák legszélesebb és legmélyebb termékskáláját keresi, jó helyen jár. A HKTDC Hongkongi Karóra- és Órakiállításán minden bizonnyal megtalálja, amit szeretne. 2008-ban 19 ország és régió több mint 760 kiállítója mutatta be termékeit.

A rendezvény nagysága a kiállítást az egyik legfontosabb beszerzési fórummá, a presztízse pedig a legjelentősebb kapcsolatépítési lehetőséggé teszi. 2008-ban több mint 17 000 látogató vett részt a kiállításon, a fő iparági szereplők képviseletében.




Csúcsmárkák bemutatása
Brand Name Gallery 2009-ben is visszatér. Itt megtalálja a legnagyobb márkákat, amelyek tetszetős kivitelben és új designkollekciókkal mutatkoznak be. A kiállítás 27 éves tradíciója során a Brand Name Gallery 10. alkalommal helyszíne a folyamatosan megújuló márkák bemutatásának. 2009-ben a Brand Name Gallery-ben egyéni standokkal is részt vehetnek a csak helybért fizető kiállítók, így téve még színesebbé a kiállítási területet. Szintén egy ideji újításnak köszönhetően a Brand Name Gallery-t az utolsó napon a nagyközönség is megtekintheti, lehetővé téve a kiállítóknak, hogy közvetlen fogyasztói visszajelzéseket is kapjanak.

Fókuszban
Új Termékszekciók
A kiállításon első alkalommal mutatják be a Pageant of Eternity szekciót. Az új termékszekció területén egyéni kiállítók kiemelkedő minőségű órákat mutatnak be. A kiváló termékek és a különleges dekoráció egyedi hangulatot kölcsönöz a kiállításnak.
Ázsiai Óraipari Konferencia
A 2009-es Ázsiai Óraipari Konferenciát az iparági szereplők komoly érdeklődéssel várják. A konferencián a legaktuálisabb témák kerülnek megvitatásra, melyek közé tartoznak a globális órapiac legújabb fejlesztései, a design trendek és a márkaépítés.
Hongkongi Karóra- és Óradesign Verseny
A Hongkongi Karóra- és Óradesign Verseny 26. alkalommal kerül megrendezésre, ahol a legtehetségesebb és legmerészebb designerek mutathatják be saját tervezéseiket. A nyertesek által tervezett designórákat a kiállításon is megtekinthetik az érdeklődők.



Különleges utazási lehetőségek a kiállítás látogatóinak
Vegye igénybe Ön is a HKTDC 10 millió USD összértékű szponzorációs programját, és jöjjön el a kiállításra. A támogatásunkkal kedvezményesebben eljuthat Hongkongba, ahol minőségi termékek nemzetközi kiállítóival találkozhat. További információért, kérjük keressék fel budapesti HKTDC irodánkat.


Tennivalók
Regisztráljon 2009. augusztus 26-ig, hogy még postán megkaphassa ingyenes belépőjegyét.


hktdc.com - személyre szabott termékkeresés
Egyszerűen megtalálhatják az Önöket érdeklő terméket, ha igénybe veszik szolgáltatásunkat, amely során a megfelelő kiállítók listáját készítjük el standszámokkal és termékfotókkal kiegészítve. Keressék a fenti jelet.

RT
Rebecca Tse
Manager, Marketing Communications
Exhibitions Department